II. Belügyi Drón Kupa

Remeteszőlősön, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendőrképző Akadémia helyszínén versenyeztek a rendvédelmi szervezetek és drónjaik szeptember 16-án és 17-én. Az esemény szakmai partnere volt a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. is.

2024 után idén már második alkalommal került megrendezésre a Belügyi Drón Kupa, melyen 28 csapat vett részt. A kupán induló csapatok két napon keresztül küzdöttek a győzelemért, különböző ügyességi és technikai feladatok, illetve műveletek végrehajtásával. A selejtező után továbbjutó 15 csapat közül a végső győzelemért zajló harcot végül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata szerezte meg, akikkel a Készenléti Rendőrség Győri Regionális Bevetési Igazgatóság XV. Bevetési Osztályának és a Nemzeti Védelmi Szolgálat alakulata osztozott a dobogós helyezéseken.

A Pintér Sándor, belügyminiszter által átadott, a legjobb drónpilótának járó díjat a harmadik helyezett Nemzeti Védelmi Szolgálat pilótája vehette át.

A rendezvény jelentőségét emelte, hogy a rendészet mellett az egészségügy és a köznevelés területéről is érkeztek előadók és érdeklődők a kupával párhuzamosan szervezett szakmai kiállításra, amelyen 400 szakember és további 300 középiskolai diák vett részt. A drónok ugyanis a munkerőpiaci igényeket is alakítják, annak számos területén alakítva ki új munkaerőszükségletet, így a diákok számára a drónfoci és FPV drónszimulátor kipróbálása révén interaktív pályaorinetációs bemutatón való részvételt is jelentett a kupára való kilátogatás. Ráadásul, a látogatók között is értékes nyereményeket sorsoltak ki. Mind a rendezvény mérete, mind az érdeklődők száma mutatja, hogy a drónok számos állami feladat ellátásában és igen sok piaci szegmensben nyitnak új lehetőségeket a pályakezdők előtt.

A rendezvény – jellegéből adódóan és az uniós, illetve hazai jogszabályok értelmében – komoly repülésszakmai és engedélyeztetési előkészítést igényelt, melyben idén társaságunk is komoly szerepet játszott, magas fokú szakmai támogatást nyújtva az esemény rendezőinek, azaz a Belügyi Tudományos Tanácsnak és a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának.

Megosztás