Hosszas előkészítés után, szeptember 29-én megjelent az Európai Repülés Biztonsági Ügynökség (EASA) honlapján a SORA 2.5-t tartalmazó ún. AMC módosítás. A megújult AMC (elfogadott megfelelési módozat) a speciális műveleti kategóriában kötelező kockázatelemzés új módszertanát írja le, melyet az egész Európai Unióban egységesen kell alkalmazni. Az új, műveleti engedély iránti kérelmeket már a SORA 2.5 szerint kell benyújtani, a már hatályban lévő műveleti engedélyeket (ideértve a LUC birtokosok dokumentációit is) pedig két éven belül kell megfeleltetni a SORA 2.5-nek az EASA döntése értelmében. Cikksorozatunkban végig vesszük a módszertant érintő legfontosabb változásokat.
A SORA 2.5 módszertanban jelentősen csökkent az ún. operatív biztonsági célok (OSO – operational safety objective) száma. Míg a SORA 2.0 24 célt különböztetett meg, addig a SORA 2.5 17 különböző szempont szerint határoz meg célokat, javarészt a korábbiak összevonásával.
Ahogy korábban, is a megújult módszertanban is a SAIL szinthez igazodik az egyes OSO-k megalapozottsági szintje (azaz milyen biztonsági növekményt és azt alátámasztó bizonyítékot kell prezentálni). A SORA 2.5 egyértelművé teszi az üzembentartók számára, hogy mely területeken elegendő a nyilatkozat, és hogy az azt alátámasztó bizonyítékokat kinek kell rendelkezésre bocsátani.
Az alábbi táblázatból jól látszik, hogy a műszaki jellegű OSO-k (OSO #01- OSO#09) az UAS tervezőjének (pl. DJI) kell bizonyítékot szolgáltatni részben (egy-egy kritérium) vagy teljes egészében („x”-el jelölve) a kilencből összesen hat esetben.


Az „NR” a not required rövidítés, ami azt jelenti, hogy a módszertanból legalább az alacsony integritási szintet figyelembe kell venni, azonban semmilyen bizonyítékot nem kell ehhez csatolni. Az OSO #02 esetében például SAIL II-ig csupán leírást kell adni az UAS ban felhasznált anyagokról, azok tartósságáról, de semmilyen gyártói nyilatkozat beszerzése nem szükséges. A táblázat bevezetésének tehát egyértelműan az a célja, hogy segítse és gyorsítsa a dokumentációs kötelezettségek terjedelmét és ezáltal a dokumentáció összeállítását.